A Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ része egy 34 férőhelyes szállásnak helyt adó kőépület, melyben 5 saját fürdőszobás igényesen kialakított szoba található, teljesen felszerelt modern konyhával és étkezővel.
A komplexum része a kiállítási és foglalkoztató épület, amelynek kutatószobájában lehetőség van az élő- és élettelen környezet vizsgálatára, a foglalkoztató teremben pedig akár kisebb létszámú konferenciákat is lehet tartani. Az épület legérdekesebb része a legmodernebb technikával felszerelt interaktív kiállítótér, ahol a látogató sétát tehet az erdőben és felfedezheti élővilágát, körülnézhet egy életnagyságú vadászlesből, vagy lábnyomda révén megismerheti az erdei állatok nyomait.
Van lehetőség játszani az Erdei kisokos érintőképernyős játékfalon, megnézni a Rovarlaktanya lakóit, valamint a padlón levő térképet tanulmányozva megtervezni a túrákat. Az épületek mellett egy játszótér is várja a gyerekeket.
A komplexumban különböző csoportos foglalkozások vehetőek igénybe, melyek áráról és tartalmáról érdkelődjön a megadott elérhetőségeken.
Erdei kisvasút használata, mely a komplexum végállomásán található. (Magyarország legrégebbi kisvasútja)
Sólyombércen sziklafalból álló mászóiskola.
A környék látványosságai: